Immár 12. éve sorozatban piacvezető a DAF Magyarországon
Ismét a növekedés útján
Még a tavalyi év turbulenciái sem tudták megtörni a DAF magyarországi sikersorozatát, amely már a 12. egymást követő alkalommal zárta a nehéz-tehergépjárművek piacának élén az esztendőt, méghozzá megnövekedett részesedéssel. Emellett a DAF legjelentősebb hazai márkakereskedése, a Hungarotruck Kft. több tekintetben is előrelépést ért el 2020-ban. A DAF Hungary Kft. vezetősége pedig az idei évre már számottevő piaci erősödést remél, ami jó alapot kínálhat a további fejlődéshez.
Természetesen a magyarországi haszonjármű-piacra is rányomta a bélyegét 2020-ban a hozzánk tavasszal érkezett koronavírus-járvány. A 7,5 tonna össztömeg feletti új tehergépkocsik forgalomba helyezési számai 38 százalékkal estek vissza a 2019-es eredményekhez képest, és ezen belül a 16 tonna össztömeg feletti nehézkategória is ugyanilyen mértékű csökkenést könyvelhetett el, 4759 helyett 2951 új jármű forgalomba állításával. A DAF a nehézkategóriában tavaly 822 új gépkocsi átadásával 27,9 százalékos piaci részesedést elérve megőrizte immár 12. éve elfoglalt első helyét. Ez azt jelenti, hogy több mint négy százalékponttal erősítette piaci részarányát 2019-hez viszonyítva.
Tavalyi újdonságok és változások
„Igen lendületesen és bíztató piaci trendekkel indult a tavalyi évünk” – kezdte Szentpáli-Gavallér Péter, a DAF Hungary Kft. és a Hungarotruck Kft. ügyvezető igazgatója. „Majd márciusban a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet mindent felülírt, az új és a használt járművek értékesítése egyaránt megtorpant. Márkaszervizeink azonban a szükséges biztonsági intézkedések betartása mellett folyamatosan üzemeltek, hogy megfelelően kiszolgálhassák ügyfeleinket, akikkel telefonon és online tartottuk a kapcsolatot. Nyáron aztán éledezni kezdett a piac, sőt a szokásos uborkaszezon elmaradásával erősebb hónapokat zártunk, mint korábban. Majd ősszel és télen még tovább erősödött a rendelésállományunk. A 2020-as év újdonságaként említhetem, hogy bevezettük kínálatunkba a hátsó tridemes FAW tengelyelrendezést, amely nagy teherbírás és kedvező terheléseloszlás mellett kiváló fordulékonyságot biztosít. A Unity Edition különleges kiadásunkkal pedig a járványhelyzetben kiemelt szerepet kapó összefogás előtt tisztelegtünk. Értékesítési tevékenységünkben fontos változást jelent, hogy kineveztünk egy specialistát a felépítményezhető fülke-alvázas járművek területére. Továbbá értékesítői csapatunkat egy hölggyel bővítettük, aki az LF típusra fókuszál” – tette hozzá Szentpáli-Gavallér Péter.
Keleti nyitás és fejlődés
A Hungarotruck Kft. a 2019 végén átvett nyíregyházi tehergépkocsi-szervizt rögtön elkezdte átalakítani és felfuttatni. Ez annyira jól sikerült, hogy az eredeti öt helyett már tizennégy szerelővel és a korábbi egy helyett két műszakban dolgoznak. Jelentős használtjármű-készlettel működik, alkatrészraktára pedig még hatékonyabbá tette a keleti régió alkatrészellátását. Az új nyíregyházi bázis egyébként nemcsak a kelet-magyarországi régió, hanem az erős tranzitforgalom révén a román és ukrán ügyfeleket is kiemelkedő színvonalon kiszolgálja. Ennek elősegítésére erre a területre is kineveztünk újjármű- és használtjármű-értékesítőket orosz, illetve román nyelvtudással. Többek között ennek is köszönhető, hogy a Hungarotruck Kft. munkatársi állománya tavaly a vírushelyzet ellenére húsz százalékkal nőtt.
Idei tervek
„A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos sok bizonytalansági tényező tükrében nehéz konkrét terveket meghatározni az idei évre, de annyit elmondhatok, hogy a piac körülbelül 15-20 százalékos növekedésére számítunk a tavalyi évhez képest. Az új járművek forgalomba helyezése mellett a használt járművek és az alkatrészek értékesítése terén is erősödést várunk. A tavaly bemutatott Ultimate Edition különleges kiadás kampánya idén is tovább fut. Ez egy új értékesítési koncepciót képvisel azzal, hogy előre összeválogatott felszereltségi csomagok és szolgáltatáscsomagok együttesét kínálja az ügyfeleknek, ugyanis a DAF ebben látja a jövőt. Ezenkívül a márkakereskedői hálózatunk is tovább bővül. A Von-Truck Kft. Törökbálinton, az M1-es autópálya mellett várhatóan tavasszal megnyit egy új DAF márkakereskedést és -szervizt, erősítve jelenlétünket Budapest nyugati oldalán. Tavaly a vírushelyzet miatt a gyárlátogatás és a Hungaroringen a Truck Fest is elmaradt, amelyeket hiányoltak az ügyfeleink. Bízunk benne, hogy idén ezeket is bepótolhatjuk” – hangsúlyozta Szentpáli-Gavallér Péter.
További információ:
DAF Hungary Kft.
Koczián Melinda
melinda.koczian@daftrucks.com